Isteni szemlélet

Annyira elegem van ebből az egészből,
Ez is csak egy nap a világmindenségből.
Messze mennék, távol innen,
Hogy csak annyit lássak, senki sincsen;
S mert nem létezne a világminden,
Én lennék az alkotó "Isten"!
Megteremteném világom,
Hogy az ember olyan legyen, ahogy én azt kívánom;
És hogy őt is megsegítsem,
Előítéletlenítem.
Megadnám neki a tudatot,
Tudná, mit sok nagy ember tanított;
De a szabadakaratot nem kapja meg soha,
Nem szúrom el, nem leszek íly ostoba!
/Vodka: Isteni szemlélet/

Nos, én úgy érzem, ez egy befejezett vers, de ha bármi eszembe jut még, úgy is kiegészítem. Vagy, esetleg... új versben fogalmazom meg?!... Meglátjuk még :) De egy biztos: úgy érzem, ez az első olyan vers, ami jó... ami tényleg jó, azt mondja, amit szeretném, hogy mondjon... pedig nem az első xD
A szombámban, miközben valamelyik nap próbáltam a háborús állapotokat megszüntetni, megtaláltam egy régi füzetem, melyben finoman... öhm... igen, finoman fikáztam a kórust. Nos, a következő bejegyzésben megosztom Veled :).
Tegnap pedig (nagy feszültséget keltve bennem - örjöngtem, persze csak csendben [ilyenkor nem érdemes hozzám szólni, sőőőőt...]) elment a net, így alkalom adódott az első hosszú és teljes novellám elkezdéséhez :D. Az első fejezet kész, amúgy csak kettőből áll, de husszú, mint azt már mondtam. Amint kész, az is ide kerül :).

Ha' luego.