Mostanság (utóbbi napok xD) nézegetem a különböző oldalakat... hát, van, amiről szót nem szólnék, de mindenhol megtalálni a "cuki" dolgokat. Egyet mutatnék. Tök olyan, mint egy albínó vakond... Ha nem nézzük, hogy nem is hasonlít rá xD
A két jó barát megérkezik a parkba, a szokott fa alá, ahol a lány már kapja is elő a pokrócot, aminek a kiterítésében a fiú is segít. Amikor a lány neki áll levenni a pólóját, a fiú meg sem lepődik, hisz már az úton megbeszélték, hogy míg Ő az árnyékban hever majd, a lány a már bemutatott érdekes színváltozásait fogja korrigálni a Nap alatt - míg elől mindenütt piros, ahol nem takarta a felsője vagy a rövidnadrágja, esetleg még a napszemüvege, addig hátul hófehér.
- Amíg a hátadon fekszel, uborka szeletek lesznek a szemeden? - kérdezi egy kaján vigyor kíséretében.
- Nem, ez lesz rajtuk - mondja a lány teljes komolysággal, miközben egy paradicsomot vesz ki a táskájából.
- De hát ez csak egy darab, vagy esetleg félbe harapod? - mondja, miután vicceskedő hangulata visszatér a meghökkenésből.
- Azért hoztam ezeket - korholja le a srácot, miközben a táskából most egy vágódeszkát és egy kést vesz elő.
Azt hiszem, Lovag meglepődne, ha így történne holnap :P. No meg én is, hisz nem is holnap találkozunk xD.
Eső volt, anyám aludt... meg ilyenek :) Én nekem nem volt kedvem, sem erőm az alváshoz, úgyhogy írogattam, aztán meg körbe néztem anyám gépén, és olyan régiségeket találtam :O Az írói véna szerű dolog - ami csak hajlamot, nem pedig tudást jelent részemről :P - nem a jelen szüleménye... Hát, tessék, az egyik régiségem:
Beteljesült - álom
Vörike: hello
Vörike: mizu?
Chery: hello, most jöttem meg táborból…
Vörike: és? mi volt?
Chery: általános… élveztem, az első tábor, amit igazán élveztem, de én hülye megint beleestem az egyik barátomba… annyira jellemző…még jobb, hogy lehet, hogy ő is kedvel engem…
Vörike: de?
Chery: de holnap lesznek kétévesek a barátnőjével… meg hát… lehet, hogy megint én értettem félre mindent…
Vörike: miért is?
Chery: hát… legegyszerűbb, ha leírom az sms-ezésünk, csak várj egy picit
Vörike: rendben
Chery: --Ugye nem azt mondtad, hogy „fáj a vállam és most már a szívem is”
Kérlek válaszolj valamit, legalább annyit, hogy menjek a fenébe
--Cheryyyyy áá nekem itt az asszony holnap leszünk 2évesek és ha ezt nem mondtam el minimum 100szor jó hangosan akkor egyszer se. Nem rád haragszom csak múltkor is ez volt…
--Tudom és bocsánat, nekem is fáj és még az elején megfogadtam, hogy ügyet sem vetek rád, csak barátilag, hisz foglalt vagy, de az érzéseimet nem én irányítom, de nem akarok rosszat, meghúzódom. Ha tudja, ha nem, nagyon szerencsés!
a többi nem lényeg…
Vörike: ez kellemetlen…
Chery: az… sajnos most mennem kell, majd írok, vagy hívlak…
Vörike: persze, majd ha nem felejted el elküldeni XD
Chery: gyú vanna…XD majd próbálkozom…na pápá, puszi, jó8
Vörike: szijja, puszi
Ezek után nehéz volt Nóri szíve. De a legrosszabbnak azt érezte, hogy nem érzi magát sehogy, és mégis, mindenhogy. Nem tudott sírni, mert boldogította az a tudat, hogy Balázs viszont szereti, ha nem is annyira, mint ő a fiút. És nem tudott vidám lenni, mert újfent reménytelen a szerelme. És Balázs szereti a barátnőjét, így aztán…
Valahogy végülés megoldotta, hogy a könnyek és mosolyok közt elaludjon.
****
Nehéz volt a reggele, nehéz volt a napja, és az egész csak a töprengésről szólt. Vajon a hazaúton, a buszon miért csinálta, amit csinált? Miért nem helyezte át más pózba, mikor rádőlt a vállára? Más így tett volna, de minimum felébreszti. De lehet, hogy a fiú egyszerűen már annyira a barátságába fogadta, hogy ez természetes volt. De akkor azokat a gesztusokat mivel magyarázza? Az út vége fele úgy ébredt, hogy a keze kettejük közt volt, Balázs keze az övé alatt, és mintha néha finoman, alig észrevehetően a fiú megcirógatta volna az övét. De ha az csak beképzelt lett volna, akkor is, ahogy a fejét Nóriéra hajtotta, annyi szeretet, rejtett érzelem volt benne. Vagy nem? Csak fáradt volt? De akkor miért nem az ablaknak dőlt? És az igazat megvallva, nem is így csinálta volna, egyszerűen balra biccenti a fejét, úgy még ér is valamit. De Balázs csak az állát érintette a lány homlokához, ahogy a szerelmes teszi a kedvesével.
Valószínűleg ez is csak véletlen volt. De mitől fájt a szíve? Ez már csak jelent valamit!
És nagyjából ez pörgött egész nap az agyában, míg el nem jutott az utolsó kérdésig, aztán újra vette az elejéről.
Egy dolog szakította meg. Egy sms.
„Gondolom nem a te hibád és nem probléma mert Nóri is és én is megtanultuk kezelni az ilyen helyzeteket és ö is csak mosolygott az egészen és lebaszott hogy máskor legyek 1értelmübb másokkal de nem akar megölni téged, ami aranyos töle…kezdek szervezni tüzijátéknézést 20-ra ezennel szóltam neked is.”
Az első gondolat? „Dehogynem az én hibám, és helyetted is gyűlölöm magam, bár nem tudom, mi a hiba. Ha az, hogy beléd estem, hogy ne lenne az én hibám?!”
Aztán valahogy addig gondolkodott ezen, hogy a kanapéban elszenderedett.
****
Fura a helyszín. Ismeretlen, még is régóta ismert. És ott vannak a barátai, akiket még csak most ismert meg a gólyatáborban, de örök életre megszerette mindet.
Pont feléjük tart, mikor valaki a derekán lévő piciny hájacskába csíp. Nóri teljesen elvörösödik, kínjában halkan kuncog, de mikor megfordul, teljesen elmegy a kedve a kuncogástól. Sőt, még vörösebb lesz, és lesüti szemét.
Balázs áll vele szemben, egy csábos mosollyal arcán. A lány nem tud mit kezdeni a helyzettel, de azért próbálkozik.
- Ez most mi volt?
- Szeretlek!
- Hogy mi?
Válaszul csak egy nagy ölelést kap. Először nem is érti, majd ő is átöleli a fiút.
- Ugye tisztában vagy vele, hogy ezt nem szabad?
- Miért, talán zavar? Vagy van valakid? Azt ne mond hogy…
- Ott van neked az asszony, és őt szereted. Hisz mindent megoldottatok. Tegnap írtad meg. Csodálkoztam, hogy névrokonom miért nem akar megölni…Persze eszembe jutott, hogy úgy mondtad el neki, hogy csak én estem beléd, és mivel nem hiszem, hogy hazudnál neki, ezért valószínűleg csak én éreztem, hogy nem teljesen viszonzatlan…
- Jajj, maradj már csendben, szeretlek, te kis buta – és a mondandót megkoronázva megcsókolta Nórit. A lány annyira örült ennek; a szíve a torkában dobogott, a térdei remegni kezdtek, de nem zavarta ez az egész, mert végre megcsókolta.
