Bár nem érdekel, figyelem, ahogy kémleli.
Bár számomra senki sem fontos, zavar,
Hogy a lány megbántódott, s ez felkavar!
Megpróbálom csitítani dühét,
És rábírni, nyissa ki a fülét,
Mert a részemről barátnak nem tekintett alak
Most is ott áll a képzelt erkély alatt,
És könyörögve kéri a szőke szépséget,
Hogy végre dobjon el magától minden kétséget,
Mert Ő az első, akit az ifjú így szeret,
S mellette eltöltene jó pár emberi életet.
A választott kedvéért lemondott pár dologról,
S előbbi kérdésemre most őszintén válaszol:Mert szívből érzi, kedvese pótol akármit,
S a régi kísértés jó ideje nem csábít.
A lánynak pedig egyetlen hibája van,
Hangsúlyozom, teszek Rá, mégis megtaláltam,
Ez pedig a velejéig hatoló rettentő félelem,
Mert a belőle kiváltott heves érzelem
Ritkítja párját, - vehető szó szerint is...-
Mert eféle szerelem egy életbe több nincs is!
S annyira retteg a veszteség gondolatától,
Hogy egy ártatlan semmiből nagy gubancot varázsol,
S gyötri a fiút - leginkább akaratlan -,
Mert túl lenne a dolgon abban a pillanatban.
Úgy érzi, egyszer kincsét úgy is elveszíti,
Hát egyszerűbbnek látja, ha a szakítást ő kezdi.
De ha hallaná a srác minden gondolatát,
Olvasná nekem írt minden csepegős sorát,
Ráeszmélne, hogy Rajta kívül nincs más,
S a fiúnak lenne a legnagyobb csalódás,
Ha búcsúzniuk kéne, s kimondani a 'Viszlát',
Tudva, hogy szíve megvakul, s mást többé nem lát.
Így egy tanácsom van az önfejű hölgynek:
Legyen már vége ennek az átkozott gőgnek!
Fogadja el végre, hogy szeretve van,
Hogy a jelenben s a jövőben sem lesz viszonzatlan,
És ne lásson bele mindenbe mást,
Mert ez a srác lehet A lelki társ.
S tán most mind a kettő álmatlanul forog,
Kettejüknek mégis nyugodalmas éjszakát kívánok.
Alvás után pedig intézek egy megbeszélést,
S utoljára, véglegesen helyre rakjuk azt a félreértést.
/Vodka: Félreértés, 2011.08.04/
