Futott, mert elindultak felé a
katonák. A szerkezetet már megszerezte, már csak ki kellett jutnia.
Akkor látta meg először a férfit.
Magas, kopasz, kék felöltőben. Megindult felé, felhúzta íját, de ahelyett, hogy
őt célozta volna, tőle három centivel jobbra egy katonát lőtt el. Így esett a
kezdet.
***
Akkor láttam először. Tudtam,
hogy Őt kell elkapni, de hallottam a fejemben a tiltakozást.
Megmagyarázhatatlan erősséggel szólt, nem is tudtam volna ellenállni, és a
valóság az, hogy nem is akartam. Engem nem gyilkolásra szült az anyám.
Mögötte jöttek a katonák. Én
megcéloztam az elsőt a felhúzott íjammal, és - találat.
Láttam, ahogy az egyik oszlop
felé fut, majd mögé bújik. Valójában a katonák könnyedén elkapták volna,
látszott is az arcán a rémület, nem is értem, mit is kereshetett ott. Még nem
volt túl a kiképzésen. Ha nem segítek neki - de akkor kiáltottam a katonáknak:
"Erre!", és megindultunk a másik irányba.
Reméltem, hogy ő kiszabadult.
Mivel innentől már csak magamért feleltem, és az a helyzet állt elő, hogy a
katonák ellenem fordultak. Kiszagolhatták az árulás. Utánam eredtek, és nem
hagytak menekvést.
A futásban felbuktam párszor a
vár egyenetlen padlóján, a kimerültség eluralkodott rajtam. Beugrottam arra a
helyre, amit a legjobbnak láttam - a regeneráló kútba. Mégis akkor megéreztem,
hogy valaki rám csimpaszkodik, víz alatt pedig csak a fulladásos halál várt
volna. Másztam felfelé, próbáltam magamról lerázni, és csak ordibáltam kifelé,
hogy "Csak regenerálódom, csak regenerálódom!". És innentől
elsötétült a kép.
Most máshol vagyok, nem értem a
helyzetet. A padlón ébredtem fel, de nem a váréban, Nem annak a várnak a
padlóján. Megindultam, keresni valakit, hogy elmagyarázza, mi történt és hol
vagyok. Akkor megláttam a terem közepén a világító kutat az óriás medencével,
benne tejszerű folyadékkal. Ott volt az ifjú, lebegett a folyadék tetején.
- Gyere, még szükséged van egy
nagy adag energiára.
Amikor rádöbbentem, hogy nekem
szólt, oda mentem, és miután felmértem a terepet, én is levetettem a ruháimat,
és beszálltam. Nem tudtam, miért hallgatok rá. Pont annyira volt érthető, mint
amennyire annak a ténye, hogy megmentettem, miközben évek óta a király
szolgálatában álltam, és ellene uszítottak minden egyes napon.
***
Látta, ahogy dédelgetik, féltve
őrzik, mint egy kincset, pedig csak... az ellenségük volt. Hisz le akarta lőni,
a kék felöltő is az ordibálta: "A király embere, hély, ez itt a király embere!".
Dicsérték, és hálásak voltak neki, miközben valójában azért ő mentette meg a
férfit. Kilátástalan helyzetében meghalt volna.
Amikor a feladatai elé kellett
ülnie, csak néhány szót vetettek oda neki, amikor kérdezett, érdemleges választ
nem hallott.
Amikor kimentek a teremből, azt
susogták, hogy a férfi mennyivel jobban képzett, néhányakban felmerült, hogy őt
kéne a helyére állítani. Elöntötte a kétségbeesés, és az irigység. Aztán csak a
forró könnyek...
