Nem találkozunk. Felesleges. Nekem nincs szükségem erre a kapcsolatra, és amúgy is - halálra van ítélve.
Bár a semmit nem is olyan egyszerű halálra ítélni.
Én mentem volna haza, de akkor láttam az sms-t, hogy vár rám. Elkezdtem visszafelé rohanni, hogy megtaláljam. Igen, talán ha személyesen mondom el neki, talán az korrektebb.
Még ott értem. Már nem is emlékszem... Nem akartam menni, de végül is, miért is ne... holnap pihenhetek, ha szükségem lenne rá...
Nála is kötött volt minden. Merev. Csak Ő nem. Csak arra tudtam gondolni, hogy miért vagyok ott, ha nem is akarom??? De hát már ott vagyok, mit izgatom magam? Ahogy folyt a beszélgetés, úgy került hozzám egyre közelebb... és bár én egy helyben voltam, én is hozzá. Aztán oda jött mögém, és nem álltam ellen. Tegye, ha erre van szüksége. De? Talán nekem is erre van szükségem?
Hagytam, had csókolgasson. Néhány puszi a nyakra nem árt. De akkor egy belső indíttatástól, vagy a véremnek köszönhetően az arcom az arcához fordítottam, és az ajkaim az övéire tapasztottam. De még mindig háttal voltam, és valahogy - ki tudja, mi módon - a nadrágom már bőven csípő alatt volt. Először csak kényeztetett. Aztán már, ha mondhatom, direktebb módot választott, ahol már az Ő nadrágja sem állt közénk.
Remegő térdekkel fordultam felé. Így esett, hogy a felsőink is elkerültek valahova a kanapé közelébe, ott a parkettán. Vagy talán már a szőnyegen? Talán nem is parketta volt, de annyira le voltam foglalva, hogy ez a részlet meg sem fogott...
Csak jót akartunk a másiknak, valami kellemeset okozni. Élvezetet. Ahogy csókolóztunk, és hevesen ölelkeztünk, egyszer csak felkapott az ölébe. Magához szorított, és a csókcsatát abba nem hagyva bevitt az ágyra.
És ezzel felgyorsultak az események. Vagy csak az idő relatív?
Csókjai lefelé kúsztak a testemen, igen érzékeny pontokon végig kígyózva. És kikötöttek ott, ahol minden kezdődik. Olyan lágyan használta a nyelvét, hogy már csikizett, de ilyen észbontót még sosem éreztem. Csak addig hergelt, amíg hagytam. Csak a határvonalig. De az milyen határ? A testem hullámokat vert a kéjtől, a torkomon sikkantások szöktek fel. És akkor már nem bírtam tovább, és felhúztam magamra. Csak annyit tudtam már a fülébe súgni, hogy akarom, és nem is kellett több, pontosan tudta, mire vágyom. És belém hatolt.
Szenvedélyesen forgolódtunk az ágyban, szétficánkolva az egész ágyneműt. Váltogattuk az elhelyezkedést, és hogy éppen ki okoz élvezetet a másiknak. Vagy inkább mindkettőnknek. Nehéz volt húzni... Őrjöngtünk. Erre vágytunk hosszú ideje mindketten.És az álmunk beteljesült.
A remegő légvételem olyan halk volt, mégis, gyönyört okozott mind a kettőnk fülének. A remegő testünk, ami még mindig összeforrva, egyként pihegett az ágyon, a szemünket és egyéb érzékeinket kápráztatta...
Amikor kikeltünk, én szégyellősen magamra tekertem valami kézre esőt. Ő nem öltözött fel. Kissé meglepődtem, ahogy így járkált fel s alá, de tetszett a dolog. Kiszáradtunk, így innunk volt muszáj. És újra beszélgettünk. Ekkor láttam, hogy a ruhával a maszkját is levetette. És ekkor láttam... hogy végül megfogott.
/Vodka: Maszk, 2013.október 15./
