Egy kedves barátnőm felkeresett a facebook-on, hogy kikérdezze a véleményem a még gőzölgő irományáról. Hát, mint azt már lassan megszokom, elszégyelltem magam a végig olvasása után. Nem értem azokat, akik írásra adják a fejüket, és engem kérdeznek utána.
További érdeklődés után az iromány születésének körülményeiről is megtudtam egy apróságot; idézem: "csak felöntöttem egy picit a garatra és megfogant bennem az 'olyan csöndes, olyan nyugodt - mégis minden jéggé fagyott' mondat, aztán csak ömlött :D"
Hát, nincs más hátra, mint előre: Jó fogyasztást kívánok!
olyan csöndes, olyan nyugodt –
mégis minden jéggé fagyott.
elfeledett lélek tánca,
tücskök édes éji násza
nem hallik már, nem is éles,
fagyott csöndben mesterkéltes.
kérdi lágyan, „hol van az, ő?
elnyelte a holt temető?”
„nem az, van egy nagyobb vonzás.
mindig lesz az, s nem kifogás.”
mondja is a kételkedő,
fájó, gyötrő, elmélkedő:
„hogyha látom, belül érzem.
megjelenik, nem is kérem.
és azután felébredek:
gyöngyös álom gyorsan pereg.”
szundít már az éji lepke:
társa alszik, vágyó gerle.
„mire várunk, mi éltet még?
elnyeli a bús sötétség.”
hisz a párja, meg nem illett,
lesz abból is elfeledett.
egyedül van a szobában.
vágyó tükre kapujában.
ott van ő a másik oldalt.
egy az érzés, megbomlottak
bizonytalan, kétkedően
elnyelve zord ködfelhőben.
éppen erre megfoganik:
elárvultan égő ladik.
vágy ég benne és semmi más:
könny is pereg, közben sírt ás.
„ha az érzés fájni tudhat,
nem érződik elavultnak.
ez az érzés oly kősziklás.
ez az az út, ami hibás.
de nincsenek itt munkások.
csakis én, mert sírt ások.”
„elég ebből”, mondja tücsök:
"nyugvó létbe szenderülök."
/Bognár Boglárka: A tücsök holt násza/
