Inkább leereszkedett, mintsem fent folytassa életét. A sok gyönyör és boldogság nem neki való. Kilógott a sorból, de hát, ez az angyalok formája.Emberként el sem képzelhető, milyen a lét után vágyni. Megszületünk, megkeseredünk, s másra nem vágyunk már, mint a túlvilágra, ami üdvöt s fényt hoz. De valakinek, aki a csodákba születik, a mennyek unalmassá lesz. A válogatott csapat, az egyetértés, az egyhangúság.
Úgy döntött, megízleli a valóságot, hogy megértse, miért oly vidám az a sok lélek, ott a trónus körül táncolva.
De a valóság fájdalom. Minden napos akadályok felsorakoztatója. És ekkor érezte, erre vágyott. A fájdalom az, ami széppé varázsolja a boldog perceket. Ami értékelhetővé teszi a létet. Ami izgalmat és változást hoz.
Teremtője egyet kért: maradjon tiszta. Maradjon az az őszinte és gyönyörű lélek, akit a világra hozott. Maradjon az Ő angyalkája...
De a fény gyermeke a sötétségre szomjazott... Szárnya halványul, tollai feketednek. Szeme sem csillog már úgy, mint a glória alatt. De úgy érzi, megérte. Úgy érzi, újra megtenné, újra feladná a fényeket, s a parádét, újra földre hullna, s ezen mélázva olykor meg is teszi. Megismétli a múltat, megízleli a port, megízleli ajkán a száradó vért. Mert megéri. Ezért mindig megéri.
És mi az, ami egy csodát a sötétbe csábít? A bolondulás...
/2013.11.06./
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése