Rémület

A múltkor összeismerkedtem valakivel, ismerősök által - hál' az égnek. Csak egy kis bökkenő volt, íme:

Én nem akarom ezt...
Így nem akarom még egyszer...
Én lassan beleszeretek?
De Neki a másik kell...

S vajon őt szeretem?
Vagy azt, akire hasonlít?
Félelmetes az egész...
Ki lesz, ki eligazít?

Biztos nem szeretem,
Ez egy újabb tévhit.
Csak ez a félelem...
Ez őszintén megrémít.
 /Vodka: Rémület, 2011. 04. 10./

Tudod, ez a bajom az ilyen táv beszélgetésekkel, illetve ismerkedéssel. Hogy annyira más minden ember, én is. De ami megnyugtat, hogy elég találkozni a másik emberrel, és egyből kiderül minden számodra/számomra. Néha még visszasírom a régi szép időket, amikor nem létezett számomra az msn, facebook, iwiw. Akkor még őszintén tudtam szeretni valakit, és csak később kiábrándulni belőle. Most pedig csak annak a biztos jelenléte nyugtat, hogy olyan 10 éves korom óta nem voltam szerelmes... Ami nem teljesen igaz, de sokkal megnyugtatóbb így, hogy közben életem eddigi legnagyobb fájdalmát nagyjából el tudtam felejteni.

Ha' luego.