s jelenleg már hitem sincsen,
Hogy ebben a nyüves életben
a valódi szerelmet meglelhetem.
Fáraszt ez az egyoldalúság,
szörnyű ez a monotónia:
Vagy szívok, mert szerelmes lettem,
vagy eljátszom, hogy bennem is szól a közös melódia.
Kérnék egy olyan 8-10 hónapot,
Utána jöhet akár szakítás is,
majd kihasználom a csalódás ichletét.
Az már két plussz pont lenne,
s a "sors"-nak 1:0;
De a helyett, hogy kedves és nyertes lenne,
sunyin meglapul.
Van egy dolog, amit nem értek:
miért nincs annyi segítség,
Hogy ezek a szegény fiúk a
hamis mosolyt és a hazug szót felismerjék?!
Sokat hallom: "szeretlek"
és nekem is mindig ezt kell mondanom,
Mert bár nem úgy érzek, mint a másik,
a pillanatot nekem sem szabad elrontanom.
Felmerül a kérdés: miért vagyok velük,
ha a helyzetet magam sem bírom,
Pedig a válasz, hidd el, egyszerű:
önzőségből - a magány az én kínom:
Egyedül csak rosszul leszek,
ön és közveszélyes,
Velük legalább gyakorolhatom, mi lesz,
ha megtalál a nekem való szerelmes.
/Vodka: Szenvedés vs. Szenvedés, 2011. 06. 23./
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése