Hoppsi, fel!

Kevesen tudják, milyen az érzés,
Hogy nem adhatod fel, hiába a kísértés.
Körülöttem szétesnek az emberek,
Míg én hiába élezem a pengémet.

Ma egy régi ismerősöm rám írt,
Gondoltam unalomból, mi másért?!
"Szia! Mondjad, mi nyomja a lelked?
- Uncsizom, és felvágtam az ereimet."
Há jól van gyerek, megtaláltad az embered!
Álljunk neki kérdezősködni, milyen a helyzet?
Vérzés elállítva, ütőér átkaszálva;
Aggodalomra semmi ok! Volt elsősegély oktatása.
Tekintet a csuklóra csúszik,
Régi emlék a felszínre kúszik.
Indulás az ablakba,
Cigi be a szájamba;
És az érzés megtámad,
Ismerős lehet a sorstársaknak:
"Senki sincs, aki értene,
Senki más, aki szenvedne"
Ilyen marhaság is csak mély ponton érhet;
A Világ szenved, mindenkit éget!
Csak a tudat, hogy nem szabad feladni,
Hiába a kés, ha nem lehet nyiszálni...
Tartanom kell magam, várni a szépet,
A jövőben még bármi jó érhet.
De a gyengeség két napja mégis elkapott,
A vállamon láthatod a sötét lila nyomot...

Kitartás, valaki bajban van!
Látom a hívójelet az ablakban.
A való világba vissza kell térni,
A gép elé ülni, Vele beszélni,
És a modern technikát kihasználva
Lelket kell önteni egy eltévedt bárányba.
/Vodka: Hoppsi, fel!, 2011.07.28./