Elindult bennem

Liza szarkedvben

Mostanság azt hallom, hogy "szar vagy!",
hogy nem kellek ennek az anyának,
hogy túl kicsi kettőnknek az otthon;
pillanatnyilag ez az én kis gondom.
Mert vagyok, amilyen vagyok,
de ezt már nem szívlelik a nagyok;
mert kicsinek még elviselhető a gyerek,
de ha felnő és még mindig nyekereg;
de már rég nem ugyan az a téma;
én már rég nem a semmiért ugrom a kútba.

A célom most a jövő,
de ők úgy tekintenek rám, mint hőbörgő
gyermekük, ki már nem is a régi,
és az ablakból sem ugyan azt nézi
egy ideje; a füst foglalkoztatja,
ami egyre gyakrabban a száját elhagyja,
mint azok a szavak is, amik nekik fájnak,
amikor dühében a többinek ordibálja,
mert neki is fáj már a feje,
hisz elég sok szarral van már tele.

Egy kis megértésre vágyna,
és a támogatásra is most várna,
de csak dobálják felé a szavakat,
hogy gyermekkorában miféle maflaságokat
követett el sorra,
és hagyta abba szépen sorba;
és nem akarják elhinni,
hogy ezeket már rég nem azért akarja tenni,
mert egy újabb kis hóbort elragdta szívét,
vagy hogy bizonyítaná a dolgok ellentettjét,
egyszerűen rájött, mit szeretne,
hogy tán egy másik iskolába átmenne,
hogy tán, nem kétség, egy kutyát is felnevelne
- persze erről letett
mikor a kutyus új családja örömében felnevetett,
mikor meglátták a kisdedet,
s mind úgy beleszerelmesedett,
ahogy ő tette a két nap alatt,
s már másik ebet nem is akar HELYETTE.

Szóval már képes lenne sok mindenre,
a késztetés is ott van benne,
dehát a bizonyítás előkövetelmény,
családon belül lassan ez már törvény.
Itt abban rejlik a probléma,
hogy a növekedés és a hormonok oka,
hogy ha nincs alőtte A munka,
tulajdonképpen, megelőzve nincs is dolga,
legalább is nem fűlik a foga,
hogy például a rendelőt felmossa,
az asztalt letakarítsa,
a szennyes edényt elmosogassa,
anyja kutyájának szarát feltakarítsa,
szóval mindezt mosolyogva végre hajtsa.
- Mellesleg az emberek sem vizsgáznak,
mielőtt még gyereket vállalnának... -
Meg a rossz napok is persze,
amik várnak, a háta mögött settenkedve,
tetőzésnek a kommunikációt elszúrva,
hogy bármely szülő úgy gondolja:
"Ez a gyerek nem érdemes másra,
mint öreg korunkban a pelenkázásra
- megondolva...
azt is hagyjuk másra."

Én elhiszem, hogy hírtelen haragú vagyok,
s anyám ellen egy rossz szót ki nem hagyok,
de szó sincs itt lázadásról,
vagy gyerekes hálátlanságról;
egyszerűen fel nem fogom,
hogy ha az észérveket szépen kidolgozom,
miért nem megyek velük semmi másra,
mint hogy az anyám a szoc intézetet ajánlja?
Hálás vagyok a "hóbortok" segítéséért,
de már hálásabb lennék az észrevételést,
hogy tényleg nem az ellenérdek vezet,
csak mennék afelé, ami nekem jó lehet...

És hogy szerintem mi lesz a kis sztori folytatása?
Nem tudom, de számítok még néhány ordibálásra...

/Vodka: Liza szarkedvben; 2011.03.25./