Itt hagy

Bátortalanul vallom, hogy félek...
Bátorságom nincs, hogy időt kérjek...
Jó ideje tudom, hogy menni akar...
Nem mondtam meg neki, hogy ez engem felkavar...
Olyan vidám, hogy végre elszakadhat...
Annyira zavar, hogy soká már nem maradhat...
Ma vidáman mesélte, hogy vasárnapra várják,
Én meg csak mosolyogtam, és vártam, hogyan tovább.
"Hétfőn, kedden ezzel, szerdán a másikkal,
Csütörtökön nemzeti ünnep van."
Bólogattam, "tudom jól,
mert múlt évben, ilyenkor,
hetecskén róttuk a tereket,
és lelkesen vártuk a fényeket."
Tovább mosolyogtam, hallgattam szavát,
Aztán célirányosan megtámadtam a rózsaszín szobát;
Most nem sírtam, előtte a könnyezést elnyomtam,
De a négy fal közt nem lepleztem, hogy kiborultam.
A család nem tudja, engem ez hogy érint,
Hogy a veszteség szele lassan megérint.
Tudtam, hogy fontos, tudtam, hogy szükségem van rá,
De hogy ennyire, csak most eszméltem rá.
Ő elmegy, én maradok,
Ti meg tovább nézhetitek a póker arcot.

/Vodka: Itt hagy, 2011. 07. 04./