Állapot

Azon gondolkodom így álltomban, hogy jó vagyok-e így állva, és mégiscsak, jól csinálom-e? Mert ugye, állni is lehet sokféleképpen, de akár feküdhetnék is, s talán sokaknak ez már jobban tetszene. Ahogy egy mosoly vagy egy egyszerűbb kifejezés az arcomra fagyna, kezek keresztbe, lábak egyenesen egymás mellé fektetve. Ugyan olyan lennék, mint így álltomban, csak a lelkem az, ami megváltozna. A lelkem, amire ebben a világban nincs szükség.
Ahogy ezen gondolkodom ültömben, tudom, hogy az én lelkemre ugyan annyira van szükség, mint másokéra, de nem ugyan annyira, mint nekem. Nekem annyira van szükségem a te lelkedre, mint neked az enyémre. Lehet, jobban is, de számodra csak azt mutathatom, hogy kevésbé.
Azon gondolkodom így fektemben, hogy ha most állnék, nem több kiló föld alatt feküdnék. S tán ha nem lenne rajtam ez a pár kiló, nem is érezném magam olyan nyomottnak. De ha nem lennék nyomott, milyen lennék? Önmagam akarok lenni, a magam terhével.
/2012. 01. 12./